1–30 termék, összesen 42 dbSorted by latest
-
Kiadványszerkesztés 3.
A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, annak munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket tartalmazó összefoglaló mű harmadik kötete. Ugyanakkor haszonnal forgathatja bárki, aki kicsit is közel került a számítógépes kia
4.515 Ft4.064 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Az amerikai életforma – Az ideális állam kritikája
Molnár Tamás (1921–2010), külföldön használt névalakban Thomas Steven Molnar, kiemelkedő magyar szerző, aki 1945 és 1990 között elsősorban angol és francia nyelven alkotott. 1990 után gyakran tartózkodva Magyarországon olyan intézményekben tartott kurzusokat és előadásokat, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Esszéisztikus stílusa, szókimondó fogalmazása széles körben ismertté tette alakját és felfogásait. Önmagát katolikus gondolkodóként határozta meg, s mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Franciaországban elsősorban a hagyománytisztelő kult
3.964 Ft3.171 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Magyar polgári jog. Kötelmi jog I.
Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével polgári jogunk legnagyobb, a gazdasági és társadalmi változásokat legdinamikusabban követni képes, autonóm területe, a kötelmi jog gyökeresen megváltozott. A kötelmi reform többféle tudományos módszerrel is eredményesen vizsgálható: így monográfia, kommentár, kézikönyv vagy egyetemi tankönyv elkészítésével.
A tankönyvírás igényli talán a legtöbb ráfordítást, hiszen a jó egyetemi tankönyvnek lehetőleg kellő távolságot kell tartania magától a feldolgozott jogszabályi anyagtól, de annak kommentárjaitól s az egyes elméleti vitáktól is, vagyis
1.937 Ft1.550 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Gazdaságpolitika
A 21. század világgazdaságának fordulatokban és sokkhatásokban bővelkedő forgatagában a gazdaságilag nyitott országok számára nélkülözhetetlen az a koordinációs és iránymutató tevékenység, amelyet a gazdaságpolitikának el kell végeznie a jó kormányzás elvei mentén. Ahogy egyik szerzőnk, György László fogalmaz, „[a] gazdaságpolitika arról szól, hogyan érjük el a legtöbbet a közösségünk számára a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal. Vágyaink végtelenek, de világunk és lehetőségeink végesek – a kettő közötti feszültséget kell feloldania a gazdaságpolitikának, hogy minél többen érezzék úgy, si
4.751 Ft3.800 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Democracy
This essay describes the idea of democracy and its reception from the time of Aristotle to the present. The introductory section considers how the word democracy is used and misused today. It also draws a distinction between democracy as practiced with electoral validation and some forms of pseudo-democracy ‒ technocracy, juristocracy and (arguably) ethnocracy. This touches on issues of identity, nationalism, populism and the erosion of the nation state, which are dealt with as they arise in the following historical survey.
A separate section from the mainstream narrative examines the4.016 Ft3.213 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz
A felsőoktatási intézményekre vonatkozó elvárások és a globális, digitalizált világ kihívásai közepette ezzel a kézikönyvvel inspiráló és praktikus módszereket kínálunk a kreatív tanuláshoz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kreatív Tanulás Programja keretében született Módszertani kézikönyv a kreatív tanuláshoz című kiadvány átfogó útmutatás a felsőoktatás oktatásmódszertani paradigmaváltásához.
A kötet bemutatja a Kreatív Tanulás Programot, amelyet sikeresen alkalmaznak az NKEn, valamint a kreatív tanulás módszertani alapjait is. Részletesen tárgyalja a pedagógiai tervezést és a kre3.071 Ft2.457 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Digitális kohézió
A szabályozás egyik lényeges követelménye, hogy a jogalkotás biztosítsa a szakpolitikai célok maradéktalan és megfelelő minőségű megvalósulását, de ne generáljon indokolatlan adminisztratív költségeket, terheket az érintettek számára. Az optimális költségszint elérése megfelelő módszertani előkészítést, megőrzése pedig a szabályozási környezet folyamatos aktualizálását igényli. Az optimalizáció egyik fontos eszköze az eljárási folyamatok észszerűsítése és az ügyféloldali adminisztratív terhek csökkentése, ami az Európai Unió kohéziós politikájában is kiemelt hangsúlyt kap.
A szakkönyv -
Nagyvállalati biztonságtudatosság és nyílt forrású információszerzés
Kötetünket a kiber- és információbiztonsági kérdések iránt érdeklődőknek ajánlunk. A tudatosság mint eszköz és képesség kulcsfontosságú egy szervezet biztonságorientált működése során. Első tanulmányunkban partnereink jó gyakorlatai segítenek a biztonságtudatosság jelentőségét hangsúlyozni. A kötet másik tanulmánya a villamosenergia-rendszerek kiberbiztonsági képességének fokozása érdekében vizsgálja meg, hogy az OSINT (open source intelligence), vagyis a nyílt forrású információszerzés terén milyen tapasztalatok jellemzik Magyarországot. Bemutatjuk a hatályos uniós és hazai szabál
-
Nemzetközi jog I.
A nemzetközi jog a nemzetközi közösség, elsősorban pedig az államok közötti kapcsolatokat szabályozó jogi normák összessége. Még ha olykor okkal merül is fel, hogy érvényesülésük nem problémamentes, az tagadhatatlan, hogy a változó formájú szabályok évszázadok, sőt évezredek óta részei az államok közötti érintkezésnek, legyen szó akár diplomáciai kapcsolatokról vagy az államok közötti háborúkról és az azokat követő békekötésekről. A nemzetközi jog normái ezen túlmenően az életviszonyok egyre tágabb körét érintik, és befolyásolják az államok belső jogát is. Alapvető sajátosságaival tehát min
4.515 Ft3.612 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Security, Resilience and Sustainability of the European Union
The development of this handbook was realised in the framework of the “EUSecure: Interdisciplinary Training on EU Security, Resilience and Sustainability” project financed by the European Union Erasmus+ Strategic Partnership in Higher Education Programme. Its result is a Simulation Supported HEI-level Massive Open Online Course entitled „Interdisciplinary Training on EU Security, Resilience and Sustainability” (EUSecure SimMOOC). The course and the handbook use an innovative transdisciplinary approach to EU security studies by complementing in-class learning with interactive ble
-
Magyar magánjog Kötelmi jog II.
A PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkaközössége által a Polgári Törvénykönyv kötelmi jogi könyvének harmadik („Egyes szerződések”) és ötödik („Az értékpapír”) részéhez írt egyetemi tankönyv második, átdolgozott és bővített kiadásának elkészítését az évek során felhalmozott oktatási tapasztalat, valamint az utóbbi időszak jelentős jogszabályi változásai mellett az is indokolta, hogy a jogszabályok felsőbírósági gyakorlata számottevően gazdagodott, hasonlóan az egyes szerződések jogát és az értékpapír-magánjogot tárgyaló tankönyv- és szakirodalomhoz. Az úgynevezett „korlátozott precedensren
3.990 Ft3.192 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
A honvédelem alapjai
Minden állam igényt tart arra, hogy az oktatásra támaszkodva folyamatosan segítse a különböző közszolgálati hivatásrendeket a változó környezeti kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodásban. Jelen könyv olyan ismereteket ad át, amelyben a közösségi együtt gondolkodásnak kiemelt szerep jut. A hadtudomány és a honvédelem alapkérdéseit és gondolatrendszerét, annak történetét bemutatva sajátos közszolgálai ismeretek megszerzésének lehetőségével támogatja a katonai hivatásrend/szakterület jobb megismerését. A könyv fejezetei olyan színes tudásanyagot tartalmaznak, amelyek korszerű ismeretekkel szo
-
Kiadványszerkesztés 2.
A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, annak munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket tartalmazó összefoglaló mű második kötete. Ugyanakkor haszonnal forgathatja bárki, aki kicsit is közel került a számítógépes kiad
3.203 Ft2.562 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
A magyar történeti alkotmány
Jelen kötetünk a történeti alkotmány magyar politikai gondolkodásban és gyakorlatban betöltött szerepével foglalkozik. Egy olyan témáról kíván általános áttekintést nyújtani, amely az aktuális magyar politikai vitákban is fontos szerepet játszik. Minden egyes fejezet arra keresi a választ, hogy különböző történelmi korszakokban a politikusok és a teoretikusok pontosan mit értettek a történeti alkotmány eszméjén, amikor beszédeikben és írásaikban hivatkoztak rá, illetve amikor saját politikai érdekeiknek megfelelően újrafogalmazták annak jogi keretét. Éppen ezért a történeti alkotmány eszméj
4.226 Ft3.381 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Selected Studies on Roman Law and Comparative History of Private Law
Nietzsche’s famous aphorism that the philologist’s task is everlasting if he wishes to better understand his own age through studying Antiquity, applies to scholars of Roman law as well. This volume offers a selection of András Földi’s essays – published in German, Italian, English and French – from the last three decades and hopes to convince the reader that the sources of Roman law can, in many cases, still serve as a compass for finding answers to the questions of our time, which is awashed with challenges.
Most of the writings in this volume deal with three major topic
4.358 Ft3.486 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Platformjog
Kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt mindaz, amellyel a jelen kötet foglalkozik, még gyerekcipőben járt, és nem is így hívták, mint most. Azóta nagyot változott a világ. A platformok nemcsak a gazdaságot, hanem a mindennapi életünket is alaposan felforgatták. A közösségi aktivitásainkat, a szabadidőnk eltöltését, a vásárlási szokásainkat éppúgy átalakították, mint számtalan társadalmi alrendszert a gazdaságtól az egészségügyön át egészen az oktatásig. A platformok közvélemény-formáló szerepe jól ismert a politikai életben. A 2019 végén kitört járvány átvészelésében a platformok szintén kulc
4.095 Ft3.276 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Törzsökösök, rongyosok, turániak
Milyen szálak fűzik össze a nyilas uralom alatt kivégzett Kiss János altábornagyot, a dachaui koncentrációs táborban elpusztított baráti Huszár Aladárt (Budapest egykori főpolgármesterét) és a szélsőjobboldali utcai bajkeverőből a Horthy-kori államrendészet ügynökévé avanzsáló Zsabka Kálmánt? Volt fajvédő ellenállás Magyarországon 1944-ben? Bartha Ákos többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat legújabb könyvében, amely a németellenes magyar fajvédelem főbb szervezeteinek szövevényes történetét tekinti át 1938 és 1945 között. A kiterjedt forrásbázison megírt munkából betekintést
3.229 Ft2.583 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Ember és emberség
Ha a jó emberré és jó polgárrá váláshoz önmagukban kevésnek bizonyultak mind a tulajdoni (materiális), mind az emberi jogi (eszmei) alapok, akkor most – nem ezek helyett, hanem ezek mellett – vissza kell térni a morális és vallási alapokhoz, segítségül kell hívni a jó erkölcsöt is. A külső ösztönző erőhöz a belső ösztönző erőt. A rációhoz, az emberi szellemhez a lelkierőt. A jó ember fogalmának sok szinonimája, azonos vagy rokon értelmű kifejezése van: rendes ember, derék ember, becsületes ember, tisztességes ember, emberséges ember. Minden ezek számán és arányán, a társadalom embe
3.990 Ft3.192 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Felismerési kísérlet a bűnügyekben
A nemzetközi és hazai empirikus kutatások határozottan a felismerési kísérleteket emelik ki mint leggyakoribb és legsúlyosabb hibaforrást az igazságkereső büntetőeljárások bizonyítási cselekményei közül. E fenti tényt felismerve a kötet szerzője megvizsgálja a felismertetési procedúra magyar történeti gyökereit, áttekintést ad egyes külföldi szabályozási modellekről, és részletesen elemzi az intézménnyel kapcsolatos hazai bírósági döntéseket, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága iránymutató határozatait.
A kötet számos, a nemzetközi és hazai gyakorlatból vett tanulságos, valós es4.279 Ft3.423 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Carl Schmitt fogadtatása a társadalomtudományokban
Az Államértelmezések című könyvsorozatban az állam- és kormányzáselméleti alapkutatás irányai szerint az államelméletek, a történelmi nemzetállamok és birodalmak „államtanai”, a kormányzáselméletek témakörében létrehozott kutatói teljesítményeket, az államtudomány nagy gondolkodóit, nagy elméleteit, nagy vitáit elemző monográfiákat, illetve tanulmányköteteket, valamint fordításokat adunk közre Gondolkodók, Elméletek, Viták szerinti tematikai csoportosításban. A Gondolkodók alsorozat klasszikus államelméleti műveket, eredeti fordításokat, nagy gondolkodókról szóló
9.398 Ft7.518 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Büntető eljárásjog
A kötet a Jogi Szakvizsga B/2 témaköréhez, a büntető eljárásjog szóbeli és írásbeli szakvizsgához nyújt segítséget. Összefoglalja a tárgyhoz kapcsolódó legszükségesebb ismereteket, tartalmazza a témához kapcsolódó joggyakorlatot, iratmintákat. A kötet tartalma szorosan kötődik a Jogi Szakvizsga Bizottság által megállapított követelményekhez. A tananyag elsajátítását áttekintő táblázatok is segítik.
A könyv azonban nemcsak a jogi szakvizsgára, hanem a joghallgatók számára is segítséget nyújthat a büntető eljárásjog szigorlati vizsga sikeres teljesítéséhez. Vezérfonalul szolgálhat az eg3.229 Ft2.583 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
A Kárpát–medence népeinek geopolitikai helyzete a dualizmus korában
A dualizmus történetének egyik legkomplexebb, legellentmondásosabb – és a mai napig heves vitákat generáló – problémája a nemzetiségi kérdés. E polémiákhoz nyújt újabb adalékokat Beluszky Pál, aki jelen monográfiájában a Kárpát-medence népeinek földrajzi-térbeli elhelyezkedését és az ebből következő „geopolitikai” realitásokat vizsgálja, s egyben azt is, hogy ezen adottságok kerékkötői vagy éppen előmozdítói voltak a korabeli magyar politikai elit – hol burkolt, hol kendőzetlen – magyarosítási törekvéseinek.
A kiadvány széles körű áttekintést nyújt a „boldog békeidők” uralkodó ideológ1.953 Ft1.562 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Ludovika (English Edition)
Hungarian officer training has always been closely intertwined with the nation’s strivings for freedom and national independence. The long history of this officer training and of the building constructed to house it is a true reflection of this struggle, which saw both uplifting and tragic moments.
Here in Hungary, in the shadow of a multitude of threats, we may with some justification consider that every important action we take – either directly or indirectly – influences the independence of the Hungarian nation and its freedom. Such is the fate of small nations living in the shadow4.646 Ft3.717 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Kiadványszerkesztés 1.
A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült, mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket összefoglaló mű első kötete. Ugyanakkor haszonnal forgathatja bárki, aki kicsit is közel került a számítógépes kiadványszerke
4.305 Ft3.444 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Első lépések a művészetek felé I.
A művészetekkel való ismerkedés, jó esetben, kisgyermekkorban kezdődik a gyermek számára fontos felnőttek közvetítésével.
Szerencsés az a kisgyermek, aki olyan környezetben nő fel, amely lehetővé teszi számára az alkotóeszközökkel való kísérletezést vagy az élményszerű találkozást a könyvekkel. Jó volna, ha mindenki ilyen kulturális gazdagságban nevelkedhetne.
Akkor tud a gyermek ténylegesen kapcsolatba kerülni az első „művészetmorzsákkal”, ha érdeklődik, ha maga tevékenykedhet, ha fejlettségének megfelel az adott impulzus vagy eszköz – emiatt a művészeti nevelés felkészültséget5.066 Ft4.053 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Az értelmiség bukása
Molnár Tamás Az értelmiség bukása című műve a szerző legalaposabban megírt, legnagyobb terjedelmű munkája. Témája a társadalomalkotó értelmiségi felfogások elméleti és történeti kudarca, képviselőik visszatérően látványos bukása. A szerző éles szemű kritikája szerint az európai felvilágosodás, a marxizmus, de a liberális és a konzervatív értelmiség egyaránt arra törekedett és részben törekszik ma is, hogy a politikum sajátosságát felülírva ideológiai meggyőződések szerint formálja át az embert és társadalmait. E felfogások kritikája kiterjed az Amerikai Egyesült Államok vezetőinek
5.066 Ft4.053 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Orosz nagyhatalmi politika 1905–2021
„Olyan apparátus a miénk, amely voltaképpen még teljesen idegen a számunkra. Olyan polgári és cári keverék, amelyet öt esztendő alatt semmiképp sem gyúrhattunk át, hiszen más országoktól nem kaptunk segítséget, ezenkívül a katonai tennivalók meg az éhínség elleni küzdelem álltak előtérben. Ilyen körülmények között nagyon is természetes, hogy a Szovjetunió Alkotmányába bekerülő »A szövetségből való kilépés szabadsága« paragrafus, amellyel igazoljuk magunkat, csupán írott malaszt marad. Nem tudja megvédeni a más nemzetiségű oroszországi lakosságot a tősgyökeres orosz, a soviniszta nagyorosz –
4.646 Ft3.717 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Kriminalisztika
Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett tudományos fejlődés jelentős kihatással volt a nyomozással összefüggő eszközökre és módszerekre is. A magyar és külhoni ismeretek folyamatosan bővülő tárháza olyannyira kitágult és átalakult, hogy kívánatossá vált egy széles spektrumú, friss szellemű nyomozási útmutató, egy modern tudományelméleti összefoglaló a krimináltechnika és a krimináltaktika körében.
A tankönyv három fő részből áll. Az első a kriminalisztikai alapvetéseket, legfőképpen a kriminalisztika fogalmát, tudományági kapcsolódásait, történetét, elveit, szakirodalmát tartalmazza. Ezt6.510 Ft5.208 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
A nyugati konzervatív gondolkodás kézikönyve
A modern konzervatív gondolkodás története Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról (1790) című művével vette kezdetét, de a francia forradalom óta eltelt bő két évszázad alatt számtalan olyan szerző gazdagította e szellemi irányzat irodalmát, akinek nevét és életművét a progresszió bűvöletében élő 20. század elfelejtette. A jelen kötet e hagyomány újrafelfedezésére vállalkozik, a nyugat-európai konzervativizmust alapjaiban meghatározó szerzők és műveik kézikönyvszerű bemutatása révén úgy, hogy az minden a politika iránt érdeklődő olvasó számára hasznos legyen.
A köny4.646 Ft3.717 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Emlékképek a nemzeti agarászat utolsó évszázadából
A ma emberének a vadászat szó hallatán elsősorban a lőfegyverrel való vadelejtés jut az eszébe. Kevesen tudják, hogy amikor Csákón 1850-ben megalakult az első vadásztársaság, az Alföldi Vadásztársulat, tagjai nem puskával, hanem agarakkal és kopókkal vadásztak. Az ott vadászók közül kerültek ki az ország későbbi nagyjai.
A magyar agarászat nagyon jó hírét vitte hazánknak a nagyvilágban is. A magyar agár és az agárversenyzés kultúrája méltó versenytársa volt az angolnak, s a vérvonalak keresztezése csak jót tett a magyar agarászatnak, az agarak teljesítményének.
Ez az unikális, h3.833 Ft3.066 Ft Kosárba Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki