Nemzet, állam, törzs, umma

2.809 Ft 2.247 Ft

A közösségszerveződés eltérő formái Európában és Európán kívül

A tanulmánykötet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete által elindított konferencia- és kiadványsorozat második része, amely a 2019. június 12-én megrendezett A vallás szerepe a politika alakításában II. – Nemzet, állam, törzs, umma című tudományos konferencia szerkesztett előadásait tartalmazza.
Az egyes civilizációk önértékelésére, történeti fejlődésére, társadalmi viszonyrendszereik kialakítására és ezzel a politika formálására alapvető hatást gyakorol az adott kultúrkör vallásossága. A jelenkori vallás és a politika kapcsolatát vizsgáló tudományos kutatások elsősorban a vallásszabadság kérdésére, valamint ezzel összefüggésben az állam és az egyház szétválasztásának kérdéskörére fókuszáltak. Ugyanakkor ez az alapvetően Európa-centrikus, a politikai filozófia gondolatvilágát előtérbe helyező megközelítés csak a legújabb kori európai történelem fejlődése nyomán vált meghatározóvá, előfeltételezve a vallási és a politikai szféra egyértelmű különállását. Tanulmányaink ezért azt vizsgálják, mit jelentett egykor, és mit jelenthet ma egyes civilizációs körök számára a vallásosság és a politika kapcsolatrendszere, miben térnek el egyes értelmezések és megoldási kísérletek.

Cikkszám: N/A Kategóriák: , Címke:
ISBN:
9786155343193
Szerző:
Barati András, Bartók András, Horváthné Varga Polyák Csilla, Koller Boglárka, Lánczky István, Maróth Miklós, Marsai Viktor, Mórocz Dániel Tibor, N. Rózsa Erzsébet, Szombathy Zoltán, Szovák Kornél, Takács László, Teklovics Levente
Szerkesztők:
Munding Márta, Zachar Péter Krisztián
Megjelenés éve:
2022
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó, Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete
Kiadás helye:
Piliscsaba–Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
228
Formátum:
B5
Kötés:
Puhafedeles