Iránytű

Módszertani bevezetés Magyarország történelmének tanulmányozásához

A magyar történettudomány nem rendelkezik olyan „zsebkönyvvel”, amely nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem az érdeklődő nagyközönség számára is használható lenne. Az elmúlt években napvilágot láttak egyes résztémakörök­ben színvonalas magyar nyelvű összefoglalások, de egy általános vezérfonal nagyon hiányzik. A jelen „zsebkönyvjellegű” munka ezt a hiányt igyekszik pótolni.
A mű a magyarság és hazánk történetének kutatásába kíván bevezetésül szolgálni, fókuszában a magyar történelemnek az államalapítástól a rendszerváltozásig terjedő szakasza áll. Fontos hangsúlyozni, hogy csupán egyfajta iránytű; a részletes kifejtést az egyes fejezetekben hivatkozott szakmunkákban találja meg az elmélyülni kívánó olvasó.
A könyv három egységben tárgyalja a témát: az első rész a magyar történelem forrásaival, a második a 20 legfontosabb történeti segédtudománnyal, a harmadik pedig módszertani kérdésekkel foglalkozik. Célkitűzése kettős: felhasználható egyrészt egyetemi segédkönyvként, másrészt az érdeklődők számára az alapismereteket érthető módon megfogalmazó „vezérfonalként”. Kalauzjellegét erősítik az egyes témákhoz kapcsolódó irodalomjegyzékek, amelyek nemcsak a felhasznált, hanem a kiindulásként ajánlott szakirodalmi munkákat is tartalmazzák.

Only logged users can download this product.

Category: Tag:
ISBN:
9789636530938
Author:
Gyöngyössy Márton
Year of publication:
2024
Publisher:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
240
Format:
B5