Magyary Zoltán összes munkái (1923)

Original price was: 4.226 Ft.Current price is: 3.381 Ft.

A Magyary Zoltán összes munkái című kritikai kiadássorozatnak immár a második kötete lát napvilágot. A honi közigazgatás-tudomány nemzetközileg is ismert iránymutató professzora költségvetési jogi tárgyú, pénzügyi irányultságú első monográfiájában pragmatikus, világos precizitással fogalmazza meg mondanivalóját és ezek között elvi tételeit. Akár rögtön az előszóban: „A közigazgatás feladata a cselekvés. Jogállamban ezt a jogrend szabályozza. A jogszerű közigazgatásnak azonban számos komoly problémája van, amelyek megoldására nem jogszabályok, hanem a jogtudomány vannak hivatva.”
A kötet szerkesztő-lektora, egyben a sorozat szerkesztője Patyi András, Máthé Gábor szakmai lektorként, Auer Ádám pedig szerkesztőként vett részt a kiadásban. A sorozat első kötetéhez hasonlóan a bevezető tanulmány és az alapszöveg gondozása – kritikai szövegkiadóként – Koi Gyula munkája. A kritikai jegyzetapparátust Gregóczki Etelka, Szabó Ildikó, valamint Koi Gyula készítette.
A szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt írta: Koi Gyula
A jegyzeteket írta: Gregóczki Etelka, Koi Gyula, Szabó Ildikó

A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Ludovika Open Access és a Közszolgálati Tudásportál felületeken.

A sorozat I. kötete: Magyary Zoltán összes munkái (1919-1922)

A bolyongás vége
A könyvről készült recenziónkat elolvashatják a címre kattintva.

In stock

somdn_product_page
Categories: , Tags: ,
Item number:
ISBN:
Author:
Editor:
Year of publication:
Publisher:
Place of publication:
Language:
Page:
Size:
Format:
Series title:
Series editor:
Bindig: