Közigazgatás és önkormányzat

3.800 Ft

A rendkívüli tehetségű és széles állam- és jogtudományi műveltségű Ereky Istvánt, a magyar közigazgatási jogi dogmatika fogalmi rendszerének egyik kidolgozóját, legkiválóbb hazai közigazgatás-tudósaink között tartjuk számon, aki a jogtörténet és a polgári jog területén is kiemelkedőt, maradandót alkotott. A fő művének tekintett, a jelen kötetben újra kiadott Közigazgatás és önkormányzat, a közigazgatás, illetve az önkormányzat (és az önkormányzás) alapvető jelentőségű közjogi fogalmainak monografikus, zavarba ejtően részletes külföldi szakirodalmi áttekintés melletti, egyedülálló mélységű elemzését adja. A szerző által szerényen csak „tanulmány”-nak nevezett mű eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Bizottságának kiadványaként jelent meg, vélhetően a tudós köztestület történetében valaha volt legterjedelmesebb székfoglaló értekezésként, amelyet természetesen nem csak terjedelme emel ki még a hasonló művek köréből is. Abban a reményben adjuk közre megjelenése után nyolc évtizeddel ezt a jelentős művet ismét, hogy a közigazgatás- tudomány művelői és a közigazgatás nagyszerű témái iránt érdeklődők, egyetemi hallgatók és közigazgatási szakemberek újra a kezükbe veszik majd.

– Patyi András sorozatszerkesztő

Only 4 left in stock

Categories: , Tag:
Item number:
9789635313723
ISBN:
9789635313723
Author:
Ereky István
Year of publication:
2020
Publisher:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
382
Format:
B5
Series title:
Államtudományi Klasszikusok
Series editor:
Patyi András
Bindig:
Keménytáblás