Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek

2.576 Ft

A társadalmi viszonyok adekvát szabályozása minőségi jogalkotás nélkül nem képzelhető el. A minőségi jogalkotás alapvető követelménye, hogy egyrészt a jog tartalmát meghatározó politikus (vagy politikusokból álló testület) értse és átlássa azt a bonyolult viszonyrendszert, amelyben az általa kigondolt tartalom érvényesülni fog, másrészt hogy a jogszabályok megszövegezésében részt vevő jogászok, hivatalnokok, illetve a szabályozandó terület szakértői kompetens módon vegyenek részt az előbbi gondolati tartalom megformálásában. Jelen tankönyv e két jogalkotási követelmény gyakorlati megvalósításához kíván segítséget nyújtani: így mind a jogalkotási tevékenység jogrendszerbeli helyét és szerepét, illetve az annak alapjául szolgáló elméleti alapokat, mind a szövegezés praktikus követelményeit és azok miértjeit bemutatja. Bár a könyv elsősorban tankönyv, az a szerzők szándékai és reményei szerint haszonnal forgatható a gyakorlati jogszabály-előkészítés és -szerkesztés bármely fázisa során is. Ezt szolgálja a jogalkotás tartalmi, nyelvi és technikai kívánalmainak bemutatása (mind normatív, mind praktikus szinten). Mindezt kiegészíti a szövegbe épített gazdag példatár, amelynek útján jelen munka a jogirodalomban elsőként ismerteti és elemzi a Jszr. jogszabályszerkesztési előírásainak mindegyikét, bemutatva az azokkal kapcsolatos „jó gyakorlatokat”, rámutatva ugyanakkor a gyakran alkalmazott, sőt néha általánosan követett, ám hibás, helytelen megoldásokra is.

In stock

Categories: , Tag:
Item number:
9786155945441
ISBN:
9786155945441
Author:
Tóth J. Zoltán
Year of publication:
2019
Publisher:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
360
Size:
236 * 166 mm
Format:
B5
Series title:
Pro Publico Bono