Európai körkép

6.510 Ft 5.208 Ft

Európai értékek és megvalósulásuk az Európai Unió tagállamaiban az adatok és számok tükrében

A kötet szerzői hiánypótló munka megalkotására vállalkoztak, amelynek célja annak bemutatása, hogy az Európai Unió tagállamai a globalizáció kihívásaira adott válaszaik alapján hogyan értelmezik, alkalmazzák az EU értékrendjét a rendelkezésre álló nyilvános adatok, a nemzetközi és civil szervezetek, intézmények által kiadott elemzések, értékelések és országjelentések tükrében. Az alapötlettől kezdve, a módszertan kidolgozásán át a megvalósításig a szerzői semlegesség vezette a munkát, amelynek során több mint 1800 oldalnyi EU-s és ENSZ-dokumentumot, illetve 4000-nél is több egyéb forrást használtak fel a szerzők. A kézikönyv ezzel kíván hozzájárulni a tagállamokban zajló folyamatok objektív megítéléséhez, valamint ahhoz, hogy a tényeken alapuló megközelítés váljon általánossá. A kötetet haszonnal forgathatják a jogi, nemzetközi és európai tanulmányok, közgazdasági, állam- és közigazgatás-tudományi, történelem és társadalomtudományi szakos hallgatók és oktatók, az állam- és közigazgatásban dolgozó szakemberek, valamint a sajtó munkatársai és a tágabb szakmai közönség is.

„Nincs két egyforma tagállam, nincs két egyforma társadalmi kihívás”
A könyvről készült recenziónkat elolvashatják a címre kattintva.

SKU: N/A Categories: , Tags: ,
Item number:
9789635313708
ISBN:
9789635313709
Author:
Lapu Árpád, Szesztay Ádám, Lovászy László Gábor, Sándor Lénárd, Perlaki Beatrix, Sulyok Márton, Szigeti István
Editor:
Trócsányi László, Lovászy László Gábor
Year of publication:
2020
Publisher:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Place of publication:
Budapest
Language:
Magyar
Page:
850
Series title:
-