Showing 71–80 of 387 results
-
Háborúra Ítélve
Ebben a hajszálpontos elemzésben a Harvardon tanító Graham Allison megvizsgálja a Thuküdidész csapdájának nevezett jelenséget , melyet jelenleg a világ két legerősebb nagyhatalma, az Egyesült Államok és Kína között figyelhetünk meg.
A könyv történelmi példákon keresztül mutatja be, milyen közel állunk az elképzelhetetlenhez – ugyanakkor rámutat, hogy a háború nem elkerülhetetlen. Allison kifejti azt is, hogy a múltban egymással szembekerülő országok hogyan tudták mégis megőrizni a békét, s hogy napjainkban a nemzetközi vezetőknek milyen fájdalmas lépéseket lehet és kell is tenni -
Sodrásban
Minden történetnek van egy kezdete. Mégis, gyakran vita tárgyát képezi, hogy hol is van valójában ez a pont. Ha az európai migrációs és menekültválságra gondolunk, sokan egyértelműen 2015-höz kötik az eseményeket, és ez vált a legfőbb hivatkozási ponttá. E kötet szerzői mégis talán a 2013-as dátumot tartják kezdőpontnak, mert ekkortól került bele igazán az európai szintű diskurzusba a migrációs válság tematikája, és ekkor indult el – igaz, még csak olasz zászló alatt – az első olyan tengeri művelet, a Mare Nostrum, amely már az irreguláris migráció kezelésére koncentrált. Így viszonylag nag
-
Rögtönzés és ellenpont
“Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió működése jelentős változáson ment keresztül. Korábban a nyilvánosságtól távol működő, szabályozási kérdésekre összpontosító, sokak számára talán unalmasnak tetsző intézményként haladt előre a maga kitaposott útján. Az utóbbi idők válságai során azonban egykori működési modellje elégtelennek bizonyult; a válságok kezelése ugyanis az európai politikusoktól gyors, határozott cselekvést, kezdeményezőképességet, kreativitást és rendhagyó megoldásokat igényelt – csupa olyan dolgot, amelyek addig nem tartoztak az európai politizálás meghatár
-
Hatalomalkony
“Angela Merkel 2017-ben hatalma csúcsán állt. Ekkor már tizenkét éve irányította az Európai Unió meghatározó államát, Németországot, a nyugati média a szabad világ vezetőjeként, a nemzetközi politika legbefolyásosabb női politikusaként ünnepelte. Ha ekkor visszavonul, vagyis nem pályázik negyedszer is a kancellárságra, fényes betűkkel írja be nevét a történelemkönyvekbe, Bismarck és Kohl méltó utódjaként. Ő azonban másként döntött, és ez a lépése fatálisnak bizonyult.
Mi állhatott Merkel sorsdöntő elhatározásának hátterében? Cserben hagyta volna legendás politikai ösztöne? Nem t -
Tisztázatlan
“Az éghajlatváltozás manapság valóban “forró” téma, a sajtóból és különböző médiumokból ömlenek ránk a hőhullámokról, újabb melegrekordokról, természeti katasztrófákról szóló hírek. A nagyközönség többé-kevésbé tisztában van a hivatalos állásfoglalással: az emberi tevékenység fokozottan befolyásolja a Föld éghajlatát azáltal, hogy hatalmas mennyiségű üvegházhatású gázt enged a légkörbe.
Steven E. Koonin több évtizedes tapasztalatát felhasználva naprakész információkkal és ideológiamentes szakértői véleménnyel árnyalja ezt a leegyszerűsítő képet. Olyan tényeket tár az -
Az első világháború rövid története
Amikor a Nyugaton a helyzet változatlan vagy a Búcsú a fegyverektől című regényeket olvassuk, átéljük a 20. század első világégésének az értelmetlenségét, de hogy miért következett be, és milyen hatást gyakorolt valójában a világunkra a nagy háború, arra nem kapunk magyarázatot. S talán azért sem hallunk annyit erről a traumáról, amennyit kellene, mert a második világháború borzalmas emléke elhomályosítja az elsőét. Holott e kollektív megrázkódtatás feloldásához mindenekelőtt azt kellene megértenünk, hogy az első világháború pontosan miért tört ki, tartott hosszú évekig, és végződött úgy, a
-
NONKONFORM: A jövő olvasókönyve
Ez itt a konformizmus kora.
A sokszínűség zászlaja alatt globális monokultúra épül, amelyben minden iskolázott embernek ugyanazt kell gondolnia tudományról és vallásról, ökológiáról és technológiáról, nemzetről és nemzetközi kapcsolatokról, a helyes és üdvös életmód mibenlétéről.
Az önálló vélemény az ifjú városlakó számára ma stratégiai kockázattal jár.
Ez az olvasókönyv azoknak a fiatal magyaroknak szól, akik ambiciózusak, kíváncsiak, és a fontos kérdésekben nem fogadják el a vákuumcsomagolt válaszokat. -
Alkotmányjogi utazás Amerikában
Mikor több hónapnyi megfeszített munkát követően 1787 szeptemberében Benjamin Franklin kisétált a philadelphiai Independence Hall épületében tartott alkotmányozó gyűlésről, egy asszony lépett oda hozzá, kíváncsian nekiszegezve a kérdést: „Doktor úr, mi lett az eredmény: köztársaság vagy monarchia?” – „Köztársaság – hangzott Franklin válasza. Majd sietve hozzátette: – Ha sikerül megőrizniük.” Amerika egyik alapító atyjának máig ható üzenete, hogy az alkotmányban kifejezésre jutó elvek, értékek és jogok, illetve tágabb értelemben az erkölcsi, politikai és gazdasági víziók egyetlen nemzetnek s
-
Változó világtérkép – Energia, klíma és a nemzetek közti konfliktusok
„Akár ókori agyagtábláról, akár korszerű műholdképről van szó, a térkép mint olyan alapvető fontosságú emberi célokat és igényeket szolgál – a valóság térképészeti leképezését. Készüljön bármilyen adatrögzítési és ábrázolási eljárással, a térkép világunk adott állapotáról és változásainak mikéntjéről mesél.” Daniel Yergin gazdaságtörténész, energiaszakértő jelen kötetében nem vállal kevesebbet: a geopolitikában és az energetikában jelenleg zajló, világunkat átformáló változásokat tárja az olvasó elé.
A Pulitzer-díjas szerző rendkívüli tudását úgy adja át olvasóinak, mint ahogy a régi -
Államtan – A modern állam és elmélete
800 Ft Add to cart