Showing 51–60 of 374 results
-
Huszárvágás
A feladat, amely Magyarország előtt áll, épp egy ilyen huszárvágást követel meg. Napjaink világa leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet, ahol a nagy hadseregeken a zűrzavar lett úrrá, az egymással szemben álló tábornokok pedig a megváltozott körülmények fényében igyekeznek újrarendezni a sorokat. […] Azoknak a kisebb nemzeteknek, amelyek a saját kezükbe akarják venni a sorsukat, nem marad más választásuk, mint kreatív merészséggel elébe menni a dolgoknak. A Huszárvágás olyan stratégiát kínál Magyarországnak, amely lehetővé teszi, hogy úgy reagáljunk a jelen nagy kihívásaira, ho
-
Nagypálya
Miért jöttek létre Magyarországon labdarúgó-akadémiák? Mi hívta életre őket? Kétségtelen, hogy a magyar futball az elmúlt évtizedekben rendkívül sok kritikát kapott, hiszen az egykoron világszínvonalon teljesítő hazai labdarúgás utolsó fél évszázadára egészen a legutóbbi időkig a tartós és egyre erőteljesebb visszaesés volt jellemző. A szakemberek többsége azon az állásponton van, hogy az utánpótlás-fejlesztés az a kulcsterület, amely segíthet megfékezni a hanyatlást, illetve jelentősen előmozdíthatja a magyar futball felzárkózását a nemzetközi élvonalhoz.
Rábai Dávid hiánypótló köte
-
Zaj
Hogyan juthat eltérő megállapításra egy orvos egyazon röntgenfelvétel alapján a hét különböző napjain?
Miért nem mellékes egy megbeszélésen a megszólalási sorrend?
Miért eredményesebbek az embernél az algoritmusok, ha előrejelzések megfogalmazásáról van szó?Daniel Kahneman, a közgazdasági Nobel-emlékdíjas pszichológus Gyors és lassú gondolkodás című könyvében a döntéshozást nehezítő szisztematikus hibákat és a torzításokat vizsgálta. Világhírű szerzőtársaival, Olivier Sibonyval, a Döntéshozatali csapdák szerzőjével és Cass R. Sunsteinnel, a Nudge társírójával közösen írt
-
Vállalatok életciklusai
Miképpen azonosíthatjuk a szervezeti életszakaszok problémáit?
Hogyan juttathatjuk el cégünket a csúcsra, hogy tartósan ott maradhasson?
Melyek a hanyatlás jelei, és hogyan fordíthatjuk vissza vállalatunk öregedését?
A szervezeteknek is életciklusaik vannak, akárcsak az élő organizmusoknak, a szokványos küzdelmeken túl pedig szembekerülnek a fejlődés következő szakaszára való átváltás nehézségeivel. Ha nem küzdenek meg mindezekkel, rendellenességek fejlődnek ki bennük, amelyek gátat vetnek a növekedésüknek.
Ichak Adizes menedzsmentszakértő szerint ezek a problémák so -
Robotok kora
Mihez kezdünk, ha az algoritmusok képesek lesznek elvégezni a munkánkat?
Miért egyre megfizethetetlenebb a jó egészségügyi ellátás és oktatás?
Miért kellene minden országban bevezetni a garantált alapjövedelmet?
A negyedik ipari forradalom gyökeres átalakulást hoz a munkaerőpiacon is. Az okosrobotok, a tanuló algoritmusok és a mesterséges intelligencia általános terjedése nemcsak a gyártósor mellett állók, de az egyetemi végzettségűek állásait is fenyegeti. Ha nem készülünk fel minderre, a középosztály fokozatosan eltűnik, a jövedelemegyenlőtlenség pedig drasztikus méretek -
Mesterséges intelligencia 2041
Elképzelhető-e, hogy az MI jobban ismerjen minket, mint mi saját magunkat?
Miért nem lesz számunkra biztonságos a volán mögé ülni az önvezető járművek világában?
Jogában és hatalmában áll-e majd a gépeknek az emberi élet kioltásáról dönteni?
Vajon a virtuális, a kiterjesztett és a kevert valóságból létrejövő X-valóságot meg tudjuk különböztetni környező világunktól?A 21. században a mesterséges intelligencia segítségével a technológiai fejlődés soha nem tapasztalt jólétet teremt majd: az emberek és gépek közötti szorosabb és összetettebb kapcsolat forradalmasítja a
-
Karaktergyilkosság
Miért olyan népszerű kommunikációs fegyver a karaktergyilkosság?
Melyek a leggyakrabban alkalmazott sémák?
Hogyan lehet újraépíteni a jó hírnevet egy-egy lejárató akció után?
A lejáratás, a személyes reputáció sárba döngölésére tett kísérlet nem újkori „találmány”. A karaktergyilkosság közel egyidős az emberiséggel, Egyiptomtól az ókori Görögországon át az antik Rómáig a hatalomra törő ellenfelek eszköze volt, és az is maradt mind a mai napig. Ugyanakkor a hitelfosztásnak nem kizárólag ismert emberek, politikusok eshetnek áldozatul. A lejáratás jelen van a hétköznapokban, -
Jövőnk a robotok korában
Milyen eszközökkel ellensúlyozhatjuk az automatizáció jövedelmi és társadalmi egyenlőtlenségeket növelő hatását?
Miként akadályozhatjuk meg az autonóm fegyverek elterjedését?
Vajon az MI létszükségletté fejlődik vagy az életünket virtuális valósággá változtatva uralni fog minket?A mesterséges intelligencia ott lapul a zsebünkben, a laptopunkon, és az orvosi diagnosztikától a baráti kapcsolatokon át az autóvezetésig máris mindent átalakított. Martin Ford jövőkutató szerint azonban a valódi forradalom még csak ezután következik. A Robotok kora folytatásában érzékletes képe
-
Gyors és lassú gondolkodás
Vajon mi vezérel bennünket: a gyors (intuitív) vagy a lassú (racionális) gondolkodás?
Az elfogadott tudományos nézet szerint az ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás. Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy magunkban keressük a hibát.Daniel Kahneman feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket.
Néhai kollégájával és barátjáv -
44 kommunikációs modell
Hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy megértsenek? Miért értelmezzük különbözőképpen ugyanazokat az üzeneteket? Hogyan adjunk visszajelzést a másiknak?
A közös munka és jóllétünk alapja, hogy ne csak arra figyeljünk oda, amit mondunk, hanem arra is, hogyan közöljük gondolatainkat. A nemzetközileg elismert szerzőpáros ezért bemutatja a legfontosabb kommunikációs elméleteteket, és a bonyolultabb modelleket is szórakoztató, a mindennapi helyzetekben jól használható ábrákkal szemlélteti. Segítségükkel nemcsak az önkifejezésben, de mások és a világ megértésében is fejlődhetünk.