Showing 71–80 of 364 results
-
A szerves mikroszennyezők csoportjai
Jelen könyv egy két kötetből álló tananyag második része. Míg az első jegyzet a környezetben előforduló szerves mikroszennyezőkkel kapcsolatos általános ismereteket tartalmazta, ez a kötet az egyes szerves mikroszennyező csoportokat mutatja be részletesebben. A vegyületcsoportok általános bemutatását követően röviden ismerteti a fizikai-kémiai tulajdonságaikat, majd az adott csoportra jellemző folyamatokat, utakat, amelyek elősegítik környezeti megjelenésüket, előfordulásukat. Végül bemutatja, hogy milyen ökotoxikológiai és egészségkárosító hatásaik ismertek. A jegyzet a Nemzeti Közszolgála
-
Szerves mikroszennyezők a környezetben
Jelen könyv egy két kötetből álló tananyag első kötete, amelynek célja, hogy összefoglalja a szerves mikroszennyezőkkel kapcsolatos alapismereteket.Az első jegyzet a szennyezőanyagokkal kapcsolatos legfontosabb fogalmakat és a téma megértéséhez szükséges alapvető kémiai ismereteket foglalja össze. Részletesen végigveszi, milyen módon kerülhetnek szerves mikroszennyezők a környezetünkbe, ott milyen sors vár rájuk, illetve milyen hatással lehetnek a vízi ökoszisztémára és az egészségünkre. Külön fejezet foglalkozik a szerves mikroszennyező anyagok előfordulásával az ivóvízbázisokban és az ivó
-
Rendészeti pszichológia
A kriminálpszichológiával foglalkozó sorozatunk e – harmadik – kötetében a bűnüldözési folyamat pszichológiájával foglalkozunk. Szó lesz a törvényszéki pszichológiában felhasználható kriminálpszichiátriai ismeretekről, az áldozat lélektanáról, a bűnözői profilalkotásról és a nyomozati tevékenység pszichológiájáról, végül – de nem utolsósorban – részben globális pszichológiai, részben szervezeti megközelítésben a rendvédők mentálhigiénéjéről. Mit árul el magáról a bűnelkövető tettének elkövetésekor, mikor még ismeretlen mint tettes? Hogyan befolyásolja a nyomozás folyamatát a rendvédő pszic
-
Kriminológia MA
Vajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munk
-
Bűntettek kriminálpszichológiája
Ön egy háromrészes kriminálpszichológiai szakkönyvsorozat második kötetét tartja kezében, amely a legsúlyosabb bűntettek kriminálpszichológiai vonatkozásairól szól. A megközelítés multidiszciplináris és tényközpontú, vagyis kutatási adatokat dolgoz fel, és a pszichológiai ismeretek mellett figyelembe veszi a biológiai, a magatartástudományi, a szociológiai, és a pszichiátriai – sőt, matematikai modellezési – kutatások eredményeit is. Hat fejezetre tagolódik: szó van benne az agresszivitásról és az erőszakos bűncselekményekről, a szexualitásról és a szexuális bűncselekményekről, drogokról,
-
Gyakorlókönyv a Büntető eljárásjogi ismeretek I. Statikus részhez
E gyakorlókönyvvel a szerzők a 2018. július 1-jén hatályba lépett 2017. évi XC. törvény (a büntetőeljárásról) egy részével összefüggő – mind az elméleti, mind a gyakorlati – tudás megszerzését kívánják elősegíteni, hozzájárulva ahhoz, hogy a hallgatók a Büntető eljárásjog című stúdiumot eredményesen tudják abszolválni. A gyakorlókönyv fundamentumát a Be. tantárgyi programjának aktuális rendelkezései képezik, mintegy igazodva Büntető eljárásjogi ismeretek I. Statikus rész című tankönyvhöz. A mű első részének fejezetei az egyes témakörökhöz kapcsolódó feleletválasztós kérdéseket és eldöntendő
-
Közlekedésbiztonság
A helyváltoztatás, a mozgás az ember számára önmagában is veszélyforrás. Különösen, ha ez a tevékenység technikai eszközök révén valósul meg. A technikai fejlődés hatására a közlekedés mind veszélyesebbé válik, mert a biztonságot szolgáló fejlesztések üteme általában elmarad az átlagos fejlődési ütemtől. Éppen ezért a közlekedésbiztonság alakulásának fő meghatározója az ember: a balesetek túlnyomó többsége emberi okok miatt következik be. A közlekedési folyamatban az ember szerepe különböző lehet. Megjelenhet aktív szereplőként mint a közlekedési folyamat irányítója (például járművezető)
-
A légtér állami célú igénybevételére történő felkészülés specifikumai
A fegyveres szerveknek a dinamikusan változó biztonsági környezetben is professzionális, sokoldalúan, rugalmasan és hatékonyan alkalmazható, együttműködésre képes, finanszírozható erőként, a nemzet bel- és közbiztonságának fő letéteményeseként kell végrehajtania feladatait. Az egyre újabb és modernebb technikai eszközök adta lehetőségek szinte folyamatosan egyre újabb dimenziókat nyitnak meg ma is a helikopterek alkalmazásában, amelyekre szükségszerűen csak új eljárásokkal lehet megfelelő választ adni. E kölcsönhatás a motorja a forgószárnyasok evolúciójának. Mivel az idő múlásával egyre
-
Rendészet és sokszínűség
A kötet a rendészet és a társadalmi sokszínűség összefüggéseinek, valamint a hátrányos megkülönböztetés gyakorlatának összetettségét elemzi. Ismerteti a tárgykör legfontosabb nemzetközi és hazai normáit, a közpolitikai környezet és a joggyakorlat kontúrjait, valamint néhány jelentősebb kutatást. A multikulturális igények és a kisebbségi jogok értelmezési tartományát az alapjogi megközelítés mellett társadalomtudományos kontextusban is vizsgálja. Az első fejezet a sokszínűség sokszínűségét mutatja be, a második a nemzetközi szabályozást, a harmadik pedig a multikulturalizmus hazai jogi és tá
-
Vízszerzés, víztisztítás
A Vízszerzés, víztisztítás című tankönyv célja a hazai víznyerési és víztisztítási létesítmények és technológiák bemutatása – a vízszerzés módjaitól és műtárgyaitól kezdve a víztisztítási alapfolyamatokon keresztül a víztisztító telepek kialakításáig és üzemeltetéséig. A tankönyv elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara vízügyi üzemeltető mérnök alapképzésének oktatási anyagaként szolgál, azonban haszonnal forgathatják a gyakorló „vizes” mérnökök, a vízszerzés, víztisztítás és -szolgáltatás területén dolgozó szakemberek és mindenki, aki elhivatottságot érez, hogy ezzel a