Showing 41–50 of 451 results
-
Digitális kohézió
A szabályozás egyik lényeges követelménye, hogy a jogalkotás biztosítsa a szakpolitikai célok maradéktalan és megfelelő minőségű megvalósulását, de ne generáljon indokolatlan adminisztratív költségeket, terheket az érintettek számára. Az optimális költségszint elérése megfelelő módszertani előkészítést, megőrzése pedig a szabályozási környezet folyamatos aktualizálását igényli. Az optimalizáció egyik fontos eszköze az eljárási folyamatok észszerűsítése és az ügyféloldali adminisztratív terhek csökkentése, ami az Európai Unió kohéziós politikájában is kiemelt hangsúlyt kap.
A szakkönyv -
Már történelem…
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan nagyszabású folyamat eredményeként jött létre, amely során többféle széttartó érdeket kellett összeegyeztetni, évtizedes ellentéteket kellett feloldani. Az ebben részt vevő főszereplők megszólaltatása fontos, hiszen az időközben eltelt bő évtizedben már történelemmé vált az eseménysor, így az interjúk az alapítástörténet feldolgozásának elsődleges forrásai.
Történelemmé vált, de még emocionális közelségben van, így lehetőséget ad erős – résztvevői – narratívák megjelenítésére, sőt az alapítás folyamatának, első eredményeinek értékelésére -
Digitális forradalom a magyar közszolgálatban
Az átállások, transzformációk korát éljük. Könyvünk egyszerre tekint vissza a magyar közszolgálat által megtett út közelmúltjára és előre is. Hogyan jelenik meg itt a hálózatba kapcsolt, egymással kommunikálni tudó, döntésképes eszközök dominanciája? Teremtenek-e új értékeket a digitalizációs technológiák? Hol tartunk most, és merre kellene haladnia a közigazgatás és a közszolgáltatások fejlesztésének? Amikor világjárvány, energiaválság, kelet-európai háború, gazdasági válság, munkaerőhiány és növekvő autonómiával rendelkező mesterséges intelligencia vesz körbe minket, elegendő-e, ha a közi
-
Többes kötésben/Multiple Binds
E kötet arra keresi a választ, hogy a magyar zsidóság múltja milyen kapcsolódási pontokat hordoz a tágabb magyar történelem nagyobb kérdéseihez és problémáihoz, illetve e problémák hogyan, milyen körülmények között jelentek meg a trianoni Magyarországon és bizonyos, nem Magyarországhoz tartozó, de (történelmileg) magyarlakta területeken. Az anyaország és a diaszpóra kettősségében elsődlegesen azt vizsgálja meg, mennyire lehetett magyar zsidónak lenni az évszázadok folyamán a Kárpát-medencében. De a horizontot kitágítva a palesztinai/izraeli magyar zsidóság is előkerül, csakúgy, mint például
-
Pénzügyi nyomozói kézikönyv
A Pénzügyi nyomozói kézikönyv időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen alapvető hiányt pótolva központi szerepet tölthet be a pénzügyi nyomozók képzése során. A kötet szerzői gyakorló szakemberek, akik fontosnak tartják, hogy sokéves tapasztalatuk megosztásán keresztül mutassák be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósági tevékenységét, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb – például bűnjelkezelési – szakterületeket és azok releváns kérdéseit.
Az olvasó nem egy klasszikus értelemben vett egyetemi jegyzetet tart a kezében. A kötet gyakorlati útmutató, amely termés
-
Az uniós vámjog vázlata
Az Európai Unió vámjogi szabályozása meglehetősen szerteágazó, kifejezetten terjedelmes és bonyolult joganyag. A jegyzet célja, hogy segítséget nyújtson a vámjog és vámeljárás tantárgy tanulásához.
Az Európai Unióhoz történő 2004-escsatlakozás egyet jelentett a vámunióhoz történő csatlakozással is, ami azt jelenti, hogy a vámunió vámjoga közvetlenül hatályosul mindegyik tagállamban. Mint ahogy azt a hatályos vámjog jogforrásai között olvashatjuk, hét kifejezetten vámjogi szabályokat tartalmazó, különféle szintű uniós jogszabály létezik. Ezek mellett még számos nem kifejezetten vámjog
-
On the Way to the Hungarian EU Presidency
The volume is a publication of the Europe Strategy Research Institute of the Ludovika University of Public Service, the purpose of which is to provide an insight into the most important policy issues in relation to the opportunities and challenges expected to arise in the course of the Hungarian EU presidency in the second half of 2024.
The book contains 12 studies that touch on cohesion policy, the effects of the Russian–Ukrainian war, the Hungarian family policy, the protection of national minorities, the EU sanctions applied against Russia, the conference on the future of Europe, t -
Regionális politika
A bennünket körülvevő gazdasági és társadalmi jelenségek térben zajlanak, ezért a területi folyamatok ismerete elengedhetetlen a versenyképesség erősítését megcélzó szakpolitikák számára. A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, azzal a szándékkal született, hogy tömör, de egyúttal szabatos bevezetőt nyújtson a területi folyamatok törvényszerűségeit vizsgáló tudományos diskurzus, valamint az ennek alapzatán építkező uniós és hazai regionális politikák témakörébe.
A több mint egy évtizedes felsőoktatási tapasztalattal rendelkező szerző különös figyelmet fordított arra, hogy megfelelj -
Katonai szabályzatok a Kossuth-emigráció korszakából
Jelen kötetben két, a szabadságharc leverését követő, az úgynevezett „Kossuth-emigráció” időszakában készült katonai szabályzatot teszünk közzé. Az emigránsok – élükön Kossuth Lajos kormányzóval – hittek az ország felszabadításában, amelyhez azonban megfelelő haderőre és nemzetközi támogatásra lett volna szükség. Az előbbihez katonák, az utóbbihoz diplomaták voltak szükségesek. A volt honvédtisztek külön alakulatba szerveződtek mind az 1859-es piemonti–francia–osztrák, mind az 1866-os porosz–osztrák háborúban, vagyis légiókat hoztak létre. Ezek természetesen rövidesen feloszlottak, de felál
-
„Zászló alá magam csaptam fel”
A kötetben közölt ünnepi tanulmányokkal pályatársai, kollégái, barátai és egykori hallgatói tisztelegnek Csikány Tamás dandártábornok, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi tudományos rektorhelyettese előtt 65. születésnapja alkalmából.
A könyv elektronikus formában ingyenesen elérhető a Közszolgálati Tudásportálon is.