Showing 121–130 of 376 results
-
A kormányzás feletti alkotmánybírósági és bírói kontroll sajátosságai az Alaptörvény hatálybalépését követően
A könyv célja, hogy bemutassa a kormányzás feletti alkotmánybírósági és bírói kontroll sajátosságait az Alaptörvény hatálybalépését követően. Ismerteti az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozás változásait, kiemelt fontosságot tulajdonítva egyes hatáskörök átalakításának. A szerző kitér az Alaptörvénybe került kötelező alkotmányértelmezési szempontokra, illetve azok alkotmánybírósági gyakorlatának vázlatos áttekintésére. Az államhatalom feletti kontroll része a közigazgatási bíráskodás is, amely a közelmúltban nagyon izgalmas kérdéseket felvető szabályozási változtatások alatt állt. A köt
-
Alkalmazott kriminológia
A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja
-
Ünnepi kötet a 65 éves Imre Miklós tiszteletére
A kötetben közölt ünnepi tanulmányokkal pályatársai, kollégái, barátai és egykori hallgatói tisztelegnek Imre Miklós előtt 65. születésnapja alkalmából. Imre professzor az Államigazgatási Főiskola, majd a Budapesti Corvinus Egyetem, később a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a hazai közigazgatás-tudomány egyik legmeghatározóbb alakja, aki négy évtizedes pályafutása során mind oktatóként, mind vezetőként kulcsszerepet töltött be a nagy elődök örökségének megőrzésében, a tudományos eredmények gazdagításában, a közigazgatási képzés felsőoktatásban betöltött szerepének erősítésében, továbbá
-
Die Entwicklung der Verfassung und des Rechts in Ungarn
Die Veröffentlichung des vorliegenden Handbuches zur Rechtsgeschichte ist in Ungarn gleich aus zwei praktischen Gründen von besonderer Bedeutung. Zum einen kann es zum unentbehrlichen Hilfsmittel der Rechtsanwendung werden, zum anderen kann man aus dem Studium der Wechselwirkungen des ungarischen Rechts und des europäischen ius commune sowie der Entwicklung der Kodifikation Vorlagen für die weitere Gestaltung des im Entstehen begriffenen europäischen Rechtsraums ableiten.
-
Lehetőségek és kihívások a magyar–kínai kapcsolatok területén
A Kínai Népköztársaság napjainkban a nemzetközi környezetet alapvetően meghatározó gazdasági, politikai és katonai nagyhatalom, a világrend, a globális gazdasági és politikai folyamatok egyik legfőbb alakítója. Ebből fakadóan a globális folyamatok meg értéséhez ma már elengedhetetlenül szükséges, hogy mélyreható ismeretekkel rendelkezzünk Kína belső viszonyairól, valamint arról, hogy miként igyekszik maga körül formálni a nemzetközi teret. Éppen ezért elsősorban ezt a két témakört vizsgálja ez a kötet, amely a magyarországi modern Kína-kutatás maga nemében egyedülálló vállalkozása. A könyvb
-
A brexit forgatókönyvei és hatásai
Az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése a többi tagállam és az Európai Unió helyzetére, további fejlődésére is jelentős hatással lesz. Az NKE-n hazánkban az elsők között kezdték meg e témakör kutatását A modern állam gazdasági szerepének legújabb dimenziói elnevezésű Ludovika Kutatóműhely keretében. Kötetünk a brit kilépés lehetséges szcenárióit és hatásait tárgyalja. Elemzi e folyamat legfontosabb területeit, áttekinti a politikai vitákat, a kilépés jogi vonatkozásait, a leginkább részletes elemzésekben pedig a brexit gazdasági összefüggéseit tárja fel. A kötetben szereplő tanulmán
-
A mobilitás biztonságiasítása
Az Európai Unión belüli szabad mozgás elve a társadalom biztosítási és a bevándorlási politikák összefonódását eredményez te a tag államok felügyeleti gyakorlatában, elhomályosítva a jóléti és a büntetőjogi intézkedések határvonalát. A tag államok a kevésbé vonzó migránscsoportokat igyekeznek kirekeszteni a jóléti rendszerből és a munkaerő piacra kényszeríteni. Mivel teljes jogú uniós polgárként a roma népesség Európában szabad mozgást élvez, több nyugati tagállamban új ellenőrzési intézkedéseket vezetnek be a jóléti turistaként, be illeszkedni nem hajlandó csoportként számon tartott roma
-
Versenyképesség: új elméleti és módszertani közelítések
Könyvünk a gazdasági rendszer jellemzőiből kiindulva rendszerszemléletben mutatja be a versenyképesség korszerű értelmezését, szintjeit, mérési módszereit és hazánk eredményeit nemzetközi összehasonlításban. Különösen fontos és új elemei a versenyképesség puha tényezőinek bemutatása, bizonyítva, hogy ezek a tényezők – bár nehezen mérhetők – gyakran sokkal nagyobb hatással vannak a gazdasági eredményekre, mint például a mérhető pénzügyi források nagysága. Figyelemre méltó része a könyvnek az innováció és a versenyképesség összefüggésrendszerének elemzése és a kisvállalkozások versenyképesség
-
Versenyképességi dilemmák a digitalizáció és robotizáció korában
Könyvünk részletesen elemzi és példákon mutatja be a versenyképesség értelmezésének változását a digitalizáció és robotizáció, vagyis a negyedik ipari forradalom korában. Kiemelten foglalkozik az állam változó szerepével a digitális átalakulási folyamatban. Kutatásokra alapozva bizonyítja, hogy a digitalizáció és robotizáció sikeréhez nem elegendők a technológiai és gépi beruházások, hanem jelentős szintet kell lépni a tudás és a társadalmi bizalom, a társadalmi tőke szintjének erősítésében is. Egy érdekes, a külföldön dolgozó magyarok körében végzett nemzetközi elemzés eredményeit is bemut
-
Okoseszközök – Okos jog?
A mesterséges intelligencia korunk nagy vívmánya, olyan technológia, amely átformálja a mindennapjainkat. Egy ilyen felforgató technológia a jogalkotót is nehéz feladat elé állítja: szükséges e beavatkoznia az esetleges káros hatások el kerülése érdekében, igényel-e új szabályozást a műszaki fejlődés új lépcsője? A szerző azt a nehéz feladatot vállalta fel, hogy a mesterséges intelligencia, illetve az ezen alapuló automatizált döntéshozatal és a gépi tanulás technológiai jellegzetességeire alapozva járja körül a lehetséges problémákat és a szabályozás szóba jöhető útjait. Ebben a kérdésbe