Az államiság modelljei a Közel-Keleten

A vahhábita királyságtól az iszlám köztársaságig

A 21. század elejére minden kérdés, amely a Közel-Keletre, az arab és/vagy az iszlám világra, vagy magára az iszlám vallásra vonatkozik, a politika jóvoltából – és a média segítségével – a nemzetközi figyelem előterébe került. Úgy tűnik, hogy a Közel-Kelet és annak bizonyos kérdései a térség méretéhez, elhelyezkedéséhez, de akár fejlettségi szintjéhez képest jelentősen befolyásolni tudják a nemzetközi rendszer folyamatait, szereplőit és napirendjét, miközben a folyamatok és a működés értelmezése, kontextusba helyezése homályban marad. A szerző mintegy 30 éves kutatómunkája alapján a Közel-Keletnek éppen ezt a szinte folyamatos nemzetközi figyelmet követelő jellemzőjét kívánja megragadni és vizsgálni a térség és államai nemzetközi rendszerben elfoglalt helye és szerepe mentén, amihez az államot választja vizsgálata alapegységének. A módszertani keretet a nemzetközi jogból ismert államdefiníciónak – terület, népesség, kormányzási képesség, külkapcsolattartási képesség – a közel-keleti regionális rendre és rendszerre, valamint annak állami szereplőire történő kivetítése nyújtja.

Csak bejelentkezett felhasználók tölthetik le a terméket.

Cikkszám: 9789635310258 Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9789635310258
ISBN:
9789635310258
Szerző:
N. Rózsa Erzsébet,
Megjelenés éve:
2020
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
230
Formátum:
PDF
Sorozat címe:
-