A közigazgatás tudománya és gyakorlata

9.000 Ft

„Módszertanát tekintve jelen mű a közigazgatás-tudomány nézőpontjából közelíti meg az elmúlt harminc év, de elsősorban a jelen hazai közigazgatásának állapotát, összevetve azt a hatályos joganyaggal. Könyvünk második fejezete ehhez ad kiindulópontot, és – a terjedelmi korátok miatt csak a lehetőségekhez mérten – megalapozza ezeket a közigazgatás-tudományi nézőpontokat; kronológiában addig, amikortól részleteiben elkezdhetjük tárgyalni jelenünk közigazgatását. Hazánk közigazgatásának megértéséhez tehát felhasználjuk a közigazgatás-tudomány által megalkotott és ismert fogalomkészletet és elméleteket. Éppen ezért a megközelítés tárgyilagos és bővelkedik alátámasztott szakirodalmi és jogforrásokban, de nem nélkülözi a tudományos művekkel szemben elvárt alapvető követelményt, vagyis a kritikai szemléletet.

Könyvünk nemcsak a közigazgatás iránt érdeklődő gyakorlati és elméleti szakemberek számára készült, hanem oktatási célra is, egyetemi hallgatóknak. Éppen ezért a műben ismétlődően előforduló intézmények, elméletek, problémák többszöri felvetése szándékos, azokat a szerkesztő a kapcsolódási pontok könnyebb összekötése és megértése miatt hagyta több helyen is megjelenni. Szintén a tanulás megkönnyítését célozva készültek az ábrák és a táblázatok, amelyek segítik a szintetizálást és a megértést. Könyvünk elsősorban a magyar közigazgatást kívánja bemutatni tudományos igénnyel, de nem marad el a nemzetközi összehasonlítás sem. Ezek egyfelől a szövegbe ágyazottan is megjelennek, másfelől a mű utolsó fejezeteiben külön is olvashatunk az általunk legfontosabbnak tartott külföldi közigazgatási rendszerekről.”

Részlet a szerkesztő előszavából

Csak 3 maradt készleten

Kategóriák: , Címke:
Cikkszám:
9789632584959
ISBN:
9789632584959
Szerző:
Linder Viktória, Szalai András, Temesi István, Vértesy László, Hegyesi Zoltán, Iván Dániel, Pollák Kitti,
Szerkesztők:
Szalai András,
Megjelenés éve:
2023
Kiadó:
ORAC Kiadó Kft.
Kiadás helye:
Budapest
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
478
Méret:
166 mm * 239 mm
Formátum:
B5
Sorozat címe:
-