Showing 341–350 of 383 results
-
A “háború utáni háború”
A versailles-i szerződés tiltó rendelkezéseinek megkerülése, kijátszása, a weimari Németország és az antant hatalmak közötti ellentétek nemcsak európai dimenzióban zajlottak. A háború utáni háború folytatódott 1919-1933 között, s kiterjedt az ibero-amerikai térségre is. Az I. világháború utáni szerződések a vesztes Németország számára szűk mozgásteret jelöltek ki. Németország azonban olyan szabad térdimenziókat célzott meg az 1920-as években, mellyel nemcsak katonapolitikai mozgásterének korlátozottságát tudta enyhíteni, hanem megteremtette gyors világhatalommá válásának előfeltételeit is.
-
A devizahitelezés nagy kézikönyve
A devizahitelezés nagy kézikönyve közpénzügyi, jogi és európai uniós szabályozási szempontból mutatja be a devizahitelezés problematikájának kialakulását, majd a 2010. évet követő állami konszolidációját. Magyarországon ez az első könyv, amely a devizahitelezés jelenségét tudományos, ugyanakkor közérthető formában tárja az olvasóközönség elé.
-
A büntetőeljárási törvény magyarázata
A büntető anyagi jog és a büntetés-végrehajtási jog megújítását követően az azokat összekötő láncszem, a büntetőeljárási jog új alapokra helyezése is szükségessé vált. Az eljárások időszerű befejezése, valamint a büntető igazságszolgáltatás hatékony működése iránti társadalmi igény mellett az újrakodifikálást az is indokolta, hogy az elfogadása óta több mint száz módosításon átesett 1998. évi XIX. törvény időközben jelentős mértékben inkoherenssé vált.
A 2017. június 13-án elfogadott új büntetőeljárási törvény (2017. évi XC. törvény) magyarázatára vállalkoztak a kodifikáció indulásako -
A nemzetközi migráció és a közigazgatás
Az olvasó kezébe most kerülő kötet egy hosszabb kutatás eredménye. Ugyanakkor nemcsak tudományos közlési céllal készült, hanem főleg azért, hogy a migrációval kapcsolatos kurzusok oktatása során is felhasználható legyen, ez a célkitűzés határozza meg a kötet szerkezetét, felépítését. Ez az oka annak, hogy a szövegben néhány helyen szemléltető keretes írások is találhatók. könyv több viszonylag önálló fejezetből áll, melyek a migráció különböző aspektusaival foglalkoznak, rendszerint logikai és időbeli sorrendben bemutatva a témát.
-
Magyarország történeti államföldrajza
A magyar állam története és az államhatárok tudatos ellenőrzése, védelme folyamatosan egybekapcsolódott. A gyepűrendszer, a határ(őr)vármegye, Erdély jelentős részben határvédelemhez kapcsolódó története, az ország déli határai mentén életre hívott mélységben tagolt bánsági védelmi övezet és végvárvonal, majd a Katonai Határőrvidék története messzire vezető hatásokat generált. A kiegyezés után a belső és külső határok funkcionálisan eltérő tartalmat hordoztak. Az első világháborús vereséggel felbomló történelmi Magyarország ellenséges környezetben, alig védhető határok közé került. Magyaror
-
A márkanév ereje
A legfontosabb márkázási döntés a márkanévválasztás. A nevet ugyanis a cég marketinganyagaiban mindenképp használni kell, legyen szó honlapról, közösségimédia-kampányról, tévészpotról, egy nyomtatott kiadványról vagy épp egy értékesítési prezentációról. Márpedig ha a név nem jó, akkor hiába remek a marketing. Ha viszont jó, az rengeteget segíthet. A könyv elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt elemzi a márkák, a márkázás világát. Több szempontból is definiálja ezeket, rendszereket alkot, de bemutat egy rövid márkatörténelmet is, ahogy azt is, hogy jelenleg melyek a legértékesebb márkák, é
-
Válogatott európai önkormányzati modellek
A jog-összehasonlítás ma már nem csak a közigazgatás-tudomány egyik fontos területe, hanem az egyetemi oktatásban is alapvető jelentőségűvé vált, esetünkben a jogászképzésben és a közigazgatási mesterképzésben is. A közigazgatási mesterképzésben a jog-összehasonlításon alapuló önkormányzati modellek című (kötelező) tantárgy egyúttal záróvizsga tárgy is. E kiadvány megismerteti a hallgatót, az érdeklődőt a főbb európai önkormányzati rendszerekkel, illetve a kialakuló, új törvényi szabályozáson alapuló magyar önkormányzati struktúra alapjaival.
-
Tanúvédelem
A szervezett bűnözés korántsem romantikus világát mindig és mindenütt misztikum, rejtély, néha-néha a krimi világára oly jellemző titokzatosság övezi. A szervezett bűnözésben a titok tudója a tanú. Következésképpen az igazi titok maga a tanú. A tanú, akit meg kell védeni. De mikor – és főleg mitől – kell megvédeni a tanút a szervezett bűnözés esetében? Mit tudhat ő, ami miatt a szervezett bűnözés részéről megnyilvánuló fenyegetettség olyan mértékű, amivel szemben ő maga, egyedül, tehetetlen? Hogyan lehet megvédeni a tanút az őt fenyegető leszámolástól? Ezekre a kérdésekre keresi
-
Szembesítés
A szembesítésről, mint a büntetőügyekben alkalmazott, szavahihetőséget ellenőrző, igazságkereső bizonyítási eljárási cselekményről nem született még áttekintő, koncentrált monográfia hazánkban. A kötet bemutatja, részletesen elemzi és széleskörűen vizsgálja e komplex intézményt, amelynek van jogtörténeti, nemzetközi, empírikus, pszichológiai, kriminalisztikai és büntető eljárásjogi aspektusa. Az olvasmányos stílusban megírt, irodalmi példákkal is illusztrált, gazdag hazai és külföldi irodalmat feldolgozó mű segítheti az elméleti kutatók, a jogalkotók, a gyakorlati jogalkalmazó szakemberek m
-
Retorika és igazságszolgáltatás
A szerző évtizedek óta foglalkozik igazságügyi retorikával. Jelenlegi monográfiájában igyekszik elmélyíteni a jogászok számára különösen fontos klasszikus (antik) retorikai ismeretanyagot. Felfrissíti korábbi perbeszédgyűjtemények retorikai elemzéseit,és behatóan vizsgálja a vád- és védőbeszédek közös és eltérő vonásait, pozitív és negatív példáit, részleteit. Táblázatok (például szónoki alakzatok, az érvforrások a bűnösségi körülményekről) segítségével megkönnyíti a könyv felhasználhatóságát a gyakorló jogászok számára is.